Aktualitások

2019. március 19.

A Doktoranduszok Országos Szövetsége és a Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetsége együttműködési megállapodást írt alá a mai napon az Edutus Rendezvényközpontban.

Az együttműködés többek között tartalmazza a Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetsége szakmai tevékenységének elméleti és szakmai segítését, valamint a Doktoranduszok Országos Szövetsége által képviselt doktoranduszok és doktorjelöltek munkájának szakmai támogatása, valamint a tudományos és oktatói pályája elősegítését.

A Doktoranduszok Országos Szövetségét Szabó Péter elnök úr és Dr. Szabó Csaba elnöki megbízott, még a Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetségét Prof. Dr. Besenyei Lajos elnök úr és Prof. Dr. Turcsányi Károly elnökségi tag képviselte az együttműködési megállapodás megkötése során.

 

————————————————————————————————————————————————

2019. március 18.

Dudás Illés professzor, az MPNSZ elnökségi tagjának életrajzi könyvbemutatója a Miskolci Akadémiai Bizottság Dísztermében

2019. március 19-én, ünnepi ülés keretében került sorra Dudás Illés professzor úr „Ifjan-éretten-idősen” című életrajzi könyvének bemutatása. Tóth László professzor, a könyv anyagának összeállítója, interjúk készítője egy sikeres sorozat (melynek legelső tagja Pungor Ernő akadémikus életrajzi könyve) legújabb, rendkívül színes, érdekes és olvasmányos anyagát állította össze „75 év-75 kérdés” alapján.

A 320 oldalas könyv páratlanul gazdag és részletes, több száz fényképpel illusztrált áttekintést ad egy sikeres, eredményekben gazdag életútról, bemutatja a tehetség és szorgalom együttese révén elért hazai és nemzetközi szinten egyaránt kiemelkedő eredményeket, tudományos sikereket, kiérdemelte az igen rangos Akadémiai Díjat.

Nyírkalászról, egy kis faluból elindulva Dudás professzor úr eljutott a nemzetközi elismertség magaslataira – ahogyan kedvenc Ady versét idézi:” Valaki az Értől indul el s befut a szent, nagy Óceánba”.

Elméleti-tudományos munkássága szervesen kapcsolódik a gyakorlati alkalmazásban elért eredményeihez, számos szabadalom (Akadémiai Szabadalmi Nívódíj) és konkrét termékek jelzik ezt az utat, mintapéldáját adja a tudomány-gyakorlat kívánatos összhangjának megvalósulásához.

A könyv bemutatja családi-érzelmi életét is, szüleihez, családtagjaihoz, feleségéhez, 3 gyermekéhez és unokáihoz fűződő szoros kapcsolatát – érezni lehet, hogy ez a háttér szakmai sikereinek fontos, elengedhetetlen biztosítéka.

Dudás professzor életrajzi könyve érdekfeszítő olvasmány, megismerjük és tiszteljük azt az embert, aki életének 75 évét céltudatos, kemény munkával, kiemelkedő tehetséggel élte le és tegyük hozzá: éli tovább, hiszen nemrég hozta létre saját vállalkozását, egy kutató és fejlesztő laboratóriumot, ahol a legkorszerűbb technikai feltételekkel további kutató és fejlesztő és oktató munkát kíván folytatni.

Tisztelettel és szeretettel köszöntjük Professzor Urat, további szakmai-tudományos sikereket és jó egészséget kívánunk!

Néhány kép a könyvbemutatóról:


 

2019. március 6.

2019. március 6-án Besenyei Lajos, az MPNSZ elnöke valamint Sándorné Kriszt Éva az MPNSZ FB elnöke találkozott és megbeszélést folytatott Takács Márta professzor asszonnyal, az Újvidéki Egyetem Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának dékán helyettesével.

Teljes egyetértés volt abban, hogy létre kell hozni az MPNSZ és az Újvidéki Egyetem, illetve annak magyar nyelvű oktatói közötti kapcsolatot, amely a rendszerváltás idején igen hatékonyan működött, mára azonban – főként életkori adottságok miatt – szinte teljesen megszűnt. A Kárpát-medencei Felsőoktatási Térség koncepciójában helye van a Délvidéki magyar oktatóknak és hallgatóknak is.

Dékán helyettes Asszony javasolta, hogy a kapcsolatfelvételre jó lehetőséget teremt az a tény, hogy 2019. április 13-án egy szakmai tanácskozásra gyűlnek össze az oktatók s ennek keretében eszmecserét tudnánk folytatni a Kar vezetőivel és oktatóival.

Az MPNSZ részéről 4 tagú delegáció utazik Szabadkára a fenti időpontban (Besenyei Lajos elnök, Sándorné Kriszt Éva FB elnök, Szabó Mária elnökségi tag és Kiss Ádám korábbi felsőoktatási államtitkár, MPNSZ alapító tag.)

A tanácskozás eredményéről tájékoztatjuk tagtársainkat.


Szlovákiai látogatás

2018. október 5-6.

 

Az MPNSZ 10 fős delegációja 2 napos látogatást tett Szlovákiában – természetesen mindenki saját zsebből fizette az utazás során felmerült költségeket. A látogatást Miklós László alelnök úr, a Zólyomi Egyetem professzora, volt mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszter szervezte – nagy hozzáértéssel, időt és fáradságot nem kímélve.

A delegáció tagja volt Besenyei Lajos, Illés Mária, Kiss Ádám, Mezey Pál, Miklós László, Málnássy-Csizmadia Béla Ferenc, Sándorné Kriszt Éva, Szabó Mária, Szabó Tamás és Turcsányi Károly.

A delegáció október 5-én, délelőtt 10 órakor találkozott a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának vezetőivel, Bárczi Zsófia dékán asszonnyal és helyetteseivel.

Kölcsönös eszmecsere keretében vázolták az együttműködés lehetőségeit és területeit, különös hangsúly adva a határon túli magyar felsőoktatás fejlesztésének közös pályázati lehetőségeire. Megállapodás született abban, hogy az egyetem illetékes testületeinek és vezetőinek jóváhagyása után egy budapesti találkozón konkrétan rögzítik a konkrét tennivalókat.

A délután folyamán nyitrai városnézés, majd a szállásra, Dunatőkésre utazás szerepelt a programban. Este, 20.00 órakor, a Dunaszerdahelyi Labdarugó Klub új stadionjának (MOL Aréna) tanácstermében találkoztunk a Klub vezetőivel és szurkolóival, két kiváló előadást hangzott el.

Kiss Ádám professzor úr, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség elnöke a „Sport növekvő szerepe a változó világban” címmel, míg Szabó Tamás professzor úr, a Testnevelési Egyetem Diagnosztikai Klubjának vezetője, a Magyar Sporttudományi Tanács alelnöke a „Trianon utáni magyar sport” címmel tartott kiváló, színvonalas előadást.

Október 6-án, szombaton a Kis Csallóköz szépséges tájait ismertük meg, megismertük a Bősi Erőművet. A kirándulás értékét és hasznosságát alapvetően meghatározta az a tény, hogy Miklós László alelnökünk személyében a vidék fejlesztésében aktív szerepet játszó, minden részletkérdést jól ismerő „idegenvezetőnk” volt, aki mezőgazdasági és környezetvédelmi miniszteri múltja alapján érdekfeszítő információkkal látott el bennünket.

A látogatás egyik fénypontja a dunaszerdahelyi DAC labdarugó csapat esti meccse volt a csodálatosan szép, vadonat új (néhány szektorában még befejezetlen) MOL Arénában. Csodálatos, igazi magyaros hangulat és hazai győzelem jelentett felejthetetlen élményt.

Élményekben gazdag, az MPNSZ kapcsolatbővítése szempontjából hasznos látogatás volt, köszönet érte Miklós László professzor úrnak, alelnökünknek.

 

—————————————————————————————————————-

2015. február 10.

 

Dr. Bódis Zoltán ügyvéd úr, Szövetségünk jogtanácsosa, 2015. február 9-én megkapta a Fővárosi Törvényszék Végzését, amely számunkra rendkívül fontos Alapszabály módosítások jóváhagyásáról rendelkezik.
Különösen fontos a KÖZHASZNÚSÁGGAL kapcsolatos törvényszéki döntés.
Köztudott, hogy igen szigorú gazdálkodási és elvi tartalmi működési feltételeknek kell megfelelni ehhez a fokozathoz.
Reméljük, ügyészségi fellebbezés nem lesz, s így a módosított Alapszabály szerint működhetünk a jövőben.
 
Ezúton is köszönjük Ügyvéd Úr ez ügyben kifejtett több mint fél éves fáradozásait!
 
Tájékoztatásul közöljük a Fővárosi Törvényszék Végzését, mely ide kattintva letölthető:   Végzés
 
_____________________________________________________
 

2015. február 10.

Az Elnökség jóváhagyta Bertók Lóránd nyugalmazott egyetemi tanár, az Országos “Frédéric Joliot-Curie” Sugárbiológiai és Sugáregészségtani Kutató Intézet tudományos tanácsadójának MPNSZ tagfelvételi kérelmét.
 
 
Tisztelettel és barátsággal köszöntjük professzor urat Szövetségünkben!
 

_____________________________________________________

2015. január 22.

Az Elnökség 2014. december 5-én, Marosvásárhelyen tartott Elnökségi ülésén hozott határozata alapján, elnökségi ajánlással 14 ukrajnai magyar professzortársunk lett az MPNSZ tagja.

  1. Spenik Ottó, fizikus-matematikus, az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia (UNTA) rendes és az MTA külső tagja, az UNTA Elektronfizikai Kutató Intézet igazgatója,
  2. Lizanec Péter, filológus, az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Magyar Filológia Tanszék vezetője, az MTA külső köztestületi tagja,
  3. Fábry Zoltán, az UNE Biokémiai és Gyógyszertan Tanszék professzora,
  4. Opácsko Iván, fizikus-matematikus, az UNE Elektronikus Rendszerek Tanszék tanszékvezető professzora,
  5. Spenik Sándor, fizikus-matematikus, az UNE Magyar Humán és Természettudományi Kar dékánja, az MTA külső köztestületi tagja, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság tagja,
  6. Tarics Zoltán, fizikus-matematikus, az UNTA EFKI tudományos titkára, az MTA külső köztestületi tagja,
  7. Erdődy Miklós, az UNTA EFKI tudományos főmunkatársa,
  8. Csubirka Magdolna, biológus, professzor emerita, az MTA külső köztestületi tagja,
  9. Horváth Katalin, filológus, az UNE Magyar Filológia Tanszék docense, az MTA külső köztestületi tagja,
  10.  Györke Magdolna, filológus, az UNE Magyar Filológia Tanszék docense, az MTA külső köztestületi tagja,
  11. Zékány Krisztina, filológus, az UNE Magyar Filológiai Tanszék docense, az MTA külső köztestületi tagja,
  12. Hulpa Diána, filológus, az UNE Magyar Filológia Tanszék docense, az MTA külső köztestületi tagja,
  13. Nagy Natália, filológus, az UNE Magyar Filológia Tanszék docense, az MTA külső köztestületi tagja,
  14. Török-Medveczky Olga, biológus, a Lembergi Ivan Franko Nemzeti Egyetem Növényfiziológia és Ökológia Tanszék tanszékvezető professzora, az Ukrán Felsőoktatási Akadémia tagja.
Tisztelettel és barátsággal köszöntjük őket!

_____________________________________________________

2014. december 6.

Az MPNSZ új tagjai:

Dr. Balogh Árpád főiskolai tanár, Nyíregyházi Főiskola, rector emeritus

Dr. Bartha Dénes egyetemi tanár, Nyugat-magyarországi Egyetem, Sopron

Dr. Bíró Borbála egyetemi tanár, Corvinus Egyetem, Budapest

Dr. Cselényi István, egyetemi tanár, Budapest

Dr. Fekete József professzor emeritus, Szent István Egyetem, Gödöllő

Dr. Gere Tibor professzor emeritus

Dr. Horváth József, professzor emeritus, Pannon Egyetem

Dr. Kalapos István főiskolai tanár, Debreceni Egyetem

Dr. Kökényesi Sándor egyetemi tanár, Debreceni Egyetem

Dr. Marösvölgyi Béla, professzor emeritus, Nyugat-magyarországi Egyetem, Sopron

Dr. Minya Károly főiskolai tanár, Nyíregyházi Főiskola

Dr. N.Szabó József egyetemi tanár, Nyíregyházi Főiskola

Dr. Náray-Szabó Gábor, egyetemi tanár, ELTE, Budapest

Dr. Neményi Miklós egyetemi tanár, Nyugat-magyarországi Egyetem, Sopron

Dr. Papanek Gábor professzor emeritus, EKF Eger

Dr. Papp Lajos egyetemi tanár, PTE Orvostudományi Kar

Dr. Rácz Olivér egyetemi tanár, Miskolci Egyetem Egészségügyi Kar

Dr. Szabó Árpád professzor emeritus, Nyíregyházi Főiskola

Dr. Tánczos Lászlóné egyetemi tanár, BME, Budapest

Dr. Winkler András professzor emeritus, Nyugat Magyarországi Egyetem, Sopron

Külföldön élő professzortársaink:

Dr. Oplatka Gábor, MTA Tagja, Zürich 

Dr. Élesztős Pál, egyetemi tanár, Szlovákia

Dr. Péntek János professzor emeritus, Kolozsvári Akadémia Bizottság elnöke, Románia 

Dr. Száva János, egyetemi tanár, Románia

Dr. Tőkés Béla professzor emeritus, University of Medicine and Pharmacy, Románia 

Dr. Kása Zoltán egyetemi tanár, Románia, Sapientia Egyetem 

Dr. Vincze Mária-Magdolna, professzor emerita, Románia, Babes-Bolyai Egyetem

Dr. Gábrity Molnár Irén, egyetemi tanár, Újvidéki Egyetem, Szerbia

Dr. Imre Árpád, professzor emeritus, Ukrajnai Tudományos Akadémia, Ungvári Elektronfizikai Kutatóintézet

Az MPNSZ Tiszteletbeli tagjai:

Dr. Barta László professzor emeritus, Pannon Egyetem

Dr. Farkas József professzor emeritus, Budapesti Corvinus Egyetem

Dr. Kiss Ferenc Árpád professzor emeritus

Dr. Menyhárt Zoltán professzor emeritus, Szent István Egyetem, Gödöllő

Dr. Soltész János professzor emeritus

_____________________________________________________

2014. december 5-6.

A Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetségének Elnöksége – Prof.dr. Dávid László rektor, az MPNSZ alelnöke meghívására –  2014. december 5-6-án, két napos ülést tartott Marosvásárhelyen, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Campusán. A tanácskozáson az erdélyi magyar nyelvű felsőfokú képzés aktuális helyzetéről, problémáiról, az MPNSZ ezzel kapcsolatos feladatainak meghatározásáról esett szó.

  • Dávid László rektor, Szilágyi Pál korábbi rektor és Kása Zoltán professzor a Sapientia, míg Szilágyi Tibor rektorhelyettes és Szabó Béla dékán a Marosvásárhelyi Orvostudományi Egyetem aktuális kérdéseiről adtak tájékoztatást.
  • Az Elnökség tagfelvételekről és az MPNSZ aktuális kérdéseiről is tárgyalt.

Az Elnökségi Ülésen jelen voltak:

– Besenyei Lajos elnök,

– Dávid László alelnök,

– Dudás Illés,

– Füleky György,

– M.Csizmadia Béla,

– Szilágyi Pál

– Turcsányi Károly elnökségi tagok.

_____________________________________________________

2014. május 28.

  • Az MPNSZ elnöke megbeszélést folytatott Kocsis Károly akadémikussal, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság elnökével a két szervezet együttműködési lehetőségeiről. Tekintettel arra, hogy mindkét szervezet hasonló célok megvalósításáért dolgozik, az együttműködés elvi alapjai adottak. Információcsere, közös elnökségi ülésen a konkrét feladatok meghatározása alapján a siker reményében indítható a közös munka.
  • Az MPNSZ elnöke találkozott a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) 4 tagú küldöttségével melyet Csiszár Imre elnök vezetett. Kölcsönös egyetértés volt az együttműködés időszerűségének és fontosságának kérdésében, számos konkrét ötlet és javaslat merült fel, különösen a határon túli magyar nyelvű fiatal oktatók és kutatók szakmai tudományos segítése vonatkozásban.Az elkészített és közösen elfogadott együttműködési program alapján még ebben az évben megkezdődhet a közös munka.

_____________________________________________________

2014. május 30.

A Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetsége 2014. május 30-án, 13.00 órai kezdettel, a BGF Markó utcai Tanácstermében tartja a 2013. évre vonatkozó Közgyűlését melynek napirendi pontjai az alábbiak:

  1. Beszámoló a 2013. évben végzett munkáról
  2. A 2013. évi mérleg és közhasznúsági jelentés elfogadása.
  3. A 2014. évi munkaprogram.
  4. Az Alapszabály módosítása.
  5.  Egyebek.

_____________________________________________________

2014. április 23-26.

Az MPNSZ Elnöke, az Elnökség 2 tagja (Dudás Illés és M.Csizmadia Béla professzor urak), valamint Illés Béla professzor úr, Szövetségünk tagjai, 2014. április 23-26-án részt vettek az Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) XXII. Nemzetközi Gépészeti Találkozóján (OGÉT), melyen aláírásra került az MPNSZ és az EMT közötti együttműködési megállapodás.

A jelen lévő MPNSZ képviselők előadásokat is tartottak:
  • Besenyei Lajos a Plenáris Ülésen a “A kvantitatív információrobbanás tudományos, társadalmi és gazdasági kihívásai”, az egyes szekciókban:
  • Dudás Illés professzor úr az “Új geometriájú spiroid csigahajtás tervezése és gyártása”,
  • M.Csizmadia Béla professzor úr a “A modellalkotás alapelvei és oktatásának módszerei”,
  • Illés Béla professzor úr pedig a zési módszerek a logisztikai folyamatokban” címmel tartottak előadást.

A nemzetközi konferenciát baráti, kötetlen légkör, ugyanakkor igen magas szakmai színvonal jellemezte.

Az Együttműködési megállapodás szövege itt letölthető:

_____________________________________________________

Az MPNSZ Elnöksége elfogadta 3 professzortársunk felvételi kérelmét, tisztelettel és barátsággal köszöntjük tagjaink között:

Dr. Torma András professzor urat, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karról, az Egyetem rektorát,

Gulyás Lajos professzor urat, a Debreceni Egyetem Műszaki Karáról,

Horváth Róbert professzor urat, a Debreceni Egyetem Műszaki Karáról.

_____________________________________________________

    Busku Szilvia

A Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetsége 2014 márciusától Busku Szilvia PhD Doktoranduszt nevezte ki az MPNSZ titkáraként.

Munkájához sok sikert kíván az MPNSZ Elnöksége!

_____________________________________________________

Az MPNSZ Elnöksége elfogadta 4 professzortársunk felvételi kérelmét, tisztelettel és barátsággal köszöntjük tagjaink között,

  • Csányi Eszter professzor asszonyt, az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kar Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék professzorát,

  • Kiss Erzsébet professzor asszonyt, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Genetikai és Biotechnológiai Intézet intézetigazgató professzorát,

  • Lehota József professzor urat, a Szent István Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézet intézetigazgató professzorát,

  • Helyes Lajos professzor urat, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar Kertészeti Technológiai Intézet intézetigazgató professzorát.

_____________________________________________________

2013. december 7. Budapest

MPNSZ Tisztújító Közgyűlésének szavazási eredményei

ELNÖK:

– BESENYEI LAJOS (ME)

ALELNÖKÖK:

– DÁVID LÁSZLÓ (Sapientia Tudományegyetem, Kolozsvár, Románia)

– MEZEY PÁL (Memorial University of Newfoundland, Kanada)

ELNÖKSÉGI TAGOK:

– DUDÁS ILLÉS (ME)

– FÜLEKY GYÖRGY (SZIE)

– ILLÉS MÁRIA (ME)

– M.CSIZMADIA BÉLA (SZIE)

– MIKLÓS LÁSZLÓ (Zólyomi Műszaki Egyetem, Szlovákia)

– ROSIVALL LÁSZLÓ (SE)

– SZILÁGYI PÁL (Sapientia Tudományegyetem, Kolozsvár)

– TURCSÁNYI KÁROLY (NKE)

AZ MPNSZ FELÜLGYELŐ BIZOTTSÁGA:

FB ELNÖK:

– SÁNDORNÉ KRISZT ÉVA (BGF)

FB TAGOK:

– HORVÁTH ELEK (OE)

– HEIDRICH BALÁZS (BGF)

_____________________________________________________

Tisztújító Közgyűlés:

Az MPNSZ Elnökségének és Felügyelő Bizottságának megbízatása ezévben lejár, ezért decemberben Tisztújító Közgyűlést kell öszehívni. A választások előkészítésére Jelölő Bizottság létrehozására került sor.

A Tisztújító Közgyűlés időpontja:  2013. december 7.,   10.00 óra

Helyszíne: Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF)

1055 Budapest, Markó utca 29-31.

II. emelet, Lotz terem

A Jelölő Bizottság összetétele:

  • Rédey Ákos (elnök)
  • Benyó Zoltán
  • Heltay György
  • Sándorné Kriszt Éva
  • Heidrich Balázs

___________________________________________________

Az MPNSZ ebben a félévben az alábbi helyszínen és időpontokban tartja elnökségi üléseit:

Helyszín:

Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF)

1055 Budapest, Markó utca 29-31.

II. emelet

Időpontok:

  • 2013. október 18. Péntek, 14.00 óra
  • 2013. november 22. Péntek, 14.00 óra
  • 2013. december 13. Péntek, 14.00 óra

___________________________________________________

Dr. Kecskés Mihály professzor úr, az MPV volt elnöke

2013. szeptember 9-én a Rákospalotai Temetőben örök nyugalomba helyezték Dr. Kecskés Mihály professzort, az MPV volt elnökét.

A ravatalnál Dr. Dudás Illés professzor úr, az MPV volt tudományos titkára, az MPNSZ Elnökségi tagja tartott búcsúbeszédet, melynek szövege a “Gondolatok” c. rovatunkban található.

___________________________________________________

Tájékoztató a „A fenntartható fejlődés emberközpontú holisztikus megközelítése” című nemzetközi tudományos konferenciáról:

2013. március 7-8-án, a Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetsége (MPNSZ) – az UNESCO-UNITWIN fenntartható fejlődés kutatási, oktatási és képzési hálózatával, az Európai Kulturális Központtal (CEC)  és a Budapesti Gazdasági Főiskolával együttműködve, Svájc Magyarországi Nagykövetsége és a Francia Intézet támogatásával  – nemzetközi tudományos konferenciát rendezett az emberközpontú fenntartható fejlődés holisztikus megközelítése újszerű tudományos, elméleti és aktuális kérdéseiről.

A Konferencia lebonyolítási módja is újszerű volt, nem előadások, hanem panelviták alapján került sor a kiemelt fontos kérdések megbeszélésére. A panelvitákban 16 hazai és nemzetközi kutató, akadémikus, egyetemi tanár és szakember vett részt.

Az első panelvita során elhangzott főbb megállapítások közül kiemelendők az alábbiak:

  • a Föld véges felszínén nem lehet vég nélküli növekedés,
  • az emberiség az egymást erősítő gazdasági, társadalmi és környezeti válságok hálójába került,
  • a tudományos elemzések egyértelmű paradigmaváltás szükségességét jelzik, amelynek alapvető jellemzője az, hogy korunk Homo oeconomicus-át az igazi Homo sapiens váltja fel. Az új szemléletre jelenleg nincs megfelelő fogadó készség, ezt ki kell alakítani.
  • a fenntartható fejlődés eszméjének igazi értelme az emberiség védelme, amely nemcsak a természeti javak védelmét jelenti, hanem olyan gondolkodásmód kialakítását is, amely biztosítja az ember korszerű tudatos gondolkodását. Oktatás, nevelés és erkölcs nélkül ez megvalósíthatatlan.
  • jelenleg komoly identitásválság jellemzi az emberiséget. A mai elidegenedett anyagias együttlétből egymást segítő emberi közösségek kialakulásához kell eljutni, ehhez megfelelő cselekvési program és holisztikus nevelés szükségeltetik.
  • javasoljuk, hogy hazánk e területen játsszék kezdeményező szerepet.

A második panelvita főbb megállapításai:

  • a fenntartható fejlődés kérdésével, az ezzel kapcsolatos teendőkkel magas szintű nemzetközi fórumok foglalkoznak, programok és megállapodások születnek,
  • mindezek ellenére a problémák döntő többségét nem sikerült megoldani
  • a fentiekből következően az eddiginél is jóval nagyobb a tudomány képviselőinek (a kritikus problémák feltárásában és megoldásában) valamint a döntéshozók felelőssége (a cselekvési programok kidolgozásában és végrehajtásában).
  • kiemelendő jelentősége van a nevelésnek, a tudományos kutatásoknak, a kutatók-döntéshozók közötti párbeszédnek,
  • a témakör rendkívül bonyolult jellege, összetettsége és sokszínűsége miatt rendkívül fontos az egyes tudományágak képviselői valamint a különböző ágazatok szakemberei közötti párbeszéd.

A harmadik panelvita főbb megállapításai:

  • a század közepére leáll az anyagi fogyasztás által generált gazdasági növekedés melynek egyik fontos előjele a 2008-as gazdasági és társadalmi világválság. A csökkenő anyagi fogyasztást részben felváltja a bővülő nem anyagi fogyasztás.(informatika, kulturális javak stb.) Csökkenő fogyasztás, csökkenő profit, csökkenő hitelfelvételek jellemzőek, e folyamatok feszültségeket váltanak ki a gazdasági befolyásoló övezetek újrafelosztása vonatkozásában.
  • egyetlen probléma sem oldható meg azon a tudatossági szinten, amelyen az keletkezett. Einstein gondolata a fenntartható fejlődés kapcsán felmerülő problémák esetében különösen igaz és megszívlelendő.
  • komplex gondolkodásmóddal lehet csak megközelíteni a XXI. század problémáit. Az egész mellett meg kell ismerni a részek tulajdonságait is.
  • a természet és technoszféra együttműködése struktúráinak és infrastruktúrájának létrehozása, működtetése, karbantartása és fejlesztése fontos követelmény.
  • a vizek problémájának kezelése újszerű szemléletmódot igényel,
  • a természeti erőforrások megőrzése és az energia biztonság központi (lét) kérdés,
  • kiemelendő fontosságú, hogy a magas szintű ökológiai teljesítmény – hasonlóan a „jó” kormányzáshoz – csak ott tud megvalósulni, ahol a háttérben a közösség kiegyensúlyozott keretek között él.

Budapest, 2013. március 8.

További információk